Ballagós táskák

Vééééééééégre készen vagyok! Valahogy úgy jártam, mint Shushanna a mikulás zsákjaival. Örültem, hogy végre kész! Pillanatnyilag nem akarok több ballagós táskát még látni sem. Egyenlőre... :D Legalább pár napig! :D
Én először készítettem ballagós táskákat. Rátétesen, bátran vágtam neki, de a végére le kellett vonnom néhány súlyos tapasztalatot.
1. Az egyben megvett filc anyagot, ha összehajtva tárolják a boltban, először gyűrődés mentesíteni kell és csak utánna kiszabni! Én nem így tettem, így néhány táska kicsivel kisebb lett a többinél. Szerencsére pont ennyi kell a ballagtató tanároknak. Így megmaradt az egység!
2. A filc fog! Erősen, úgyhogy csak olyan felületen vasaljuk ki, amit nem sajnálunk a színeződéstől!
3. Létfontosságú a borotvaéles olló, különben a kezünk, akarom mondani a szellemi és testi épségünk bánja!
4. A zsinór párolog!!! Nem értem még most sem. Jól számoltam, az én mércém szerint jól mértem, a boltban is úgy tűnt, hogy jól mértek, de ez óriási különbség! Több táskányi zsinór szívódott fel! Nem értem. Vettem még hozzá. 4 x 1,2 m az akárhogy számolom is 4,8 m. Vettem 5-öt. De itthon már csak 4,4 m-nyi pántom lett! Nem értem. Láttam, hogy 5 métert mérnek ki! Egy tippem van. Amikor lazán lemérem az 1,2 m-t és elvágom, akkor annak ellenére, hogy nem húztam ki a zsinórt, össze ugrik. Nem látok más magyarázatot! Ez a zsugorodás viszont óriási! Legközelebb az 1,2 m-es zsinórra legalább 1,5-öt számolok! Akkor talán elég lesz!
5. Először azt hittem, hogy ha egy műveletet végzek egyszerre, akkor gyorsabban és egyenletesebben megy majd a munka. Szerencsére két részre osztottam a mennyiséget. Az első nagyon monotonnak bizonyult! A második csapatnál néhány darabonként váltogattam a fázisokat és nem pusztultam bele annyira! :D
6. Filc mérgezést kaptam! :DDD Ha lecsukom a szemem, akkor is zsinórokat és rátét mintákat látok. Sürgősen valami máshoz kell kezdenem, mert ez így elsőre jó nagy monoton falat volt! Pedig azt hittem, sokkal könnyebb lesz! Azért örülök, hogy elkészíthettem őket, de a következő iskolával szerencsére várnom kell és fel kell töltődnöm valami mással, mert ez bizony sokat ki vett belőlem.
Csak mellesleg megjegyzem: már tudom is, hogy mivel?!

Megjegyzések

  1. Húúú, a mindenit! nem semmi! Le a kalappal és most remélem jól megérdemelt jutalmaddal töltöd az időt!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon ügyes vagy! Jó, hogy leírtad a tapasztalataidat, talán más nem jár így. Azt tudtam, hogy fog a filc, először ki kell mosni, folyóvíz alatt, addig amíg már nem színes a leve. Gondolom ez a bolti barkácsfilc néven futú szintetikus valamire nem igaz. Nálunk tekercsben árulják a filcet, de itthon én csak összehajtogatva tudom. Ha előveszem először biztosan kisimítom. A zsinor nálam úgy párolog, hogy bomlik. Mire befűzöm a zsinorházba el kezd foszlani. Általában lánggal összesütöm, de van amit képtelenség. Akkor jön a nem túl esztétikus görcs és a remény, hogy nem bomlik le.

    VálaszTörlés
  3. Nem csodálom, hogy ráuntál, nagyon sokat varrtál, és szépek:-)

    VálaszTörlés
  4. Bozsomati! Filc után filc muffinnal...XD
    Amanda! Köszi a hideg vizes ötletet!
    Marika! Köszönöm a dícséretet!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése